A politikai befolyásolás elkerülése, a folytonosság megőrzése? Mit mondanak nekünk a szakszervezeti választások eredményei

Múlt héten került megrendezésre a Szlovák Szakszervezeti Szövetség (KOZ) 12. kongresszusa. Nagyobb nyilvános figyelmet főként Branislav Ondruš elnökjelöltsége kapott, aki az Európai Parlamentben a Hlas párt képviseletében, korábban szintén a Smerrel szoros kapcsolatban állva, vitákat váltott ki. Ez ráadásul egy olyan fontos eredmény kontextusában történt, amikor a KOZ végre sikerrel mondott fel egy régi, gyakorlatilag működésképtelen együttműködési megállapodást a Smerrel.

Ondruš veresége és a politikai befolyás kérdése

Végül Ondruš szoros vereséget szenvedett. A 158 küldött szavazatból 71-et kapott, szemben Monika Uhlerová 81 szavazatával, aki így megőrizte pozícióját. A alelnöki posztot azonban sikerült megszereznie Milán Kurucnak, aki a Munkanélküli Szegénység projektből is ismert, és aki 81:73 arányban győzte le a korábbi két legnagyobb szövetségi vezetőt, Gajdoš Františkót. Kiderült, hogy Ondruš hibázott a szakszervezeti tagságával kapcsolatos kommunikációban. Ugyanakkor nem lehet rá mondani, hogy hosszú évek óta hitelesen foglalkozik a munka és a munkavédelem kérdéseivel. Jelentősen erősítette a jelölését az is, hogy együttműködött Kuruccal, aki a munkaügyi aktivistaként már bizonyított a szakszervezeti mozgalomban is.

Általánosságban Ondruš leginkább a szakszervezetek politikai befolyásolásával kapcsolatban kapott kritikákat. Egyes újságírók és politikusok még összeesküvés-elméletek szintjén is kommentálták, mint a jelenlegi koalíció próbálkozását a szakszervezetek helyzetének megváltoztatására, és azok újra irányítására. Ezt azonban túlértékelésnek tartom. Jogos feltételezni, hogy Ondruš vezetésével a tárgyalások a kormánnyal valószínűleg nem folytak volna jelentősen konfrontatív módon. Ez azonban még nem jelentené automatikusan a szakszervezeti mozgalom politikai irányítását.

Lényeges azonban, hogy ez a decentralizált jellemzője. Bár a legtöbben a szakszervezetek fogalmáról elsősorban a KOZ-t gondolják, a döntő szervezeti hatalom a szakszervezeti szövetségekben és az alap szervezeteknél van a munkahelyeken. Pont ezen a szinten dől el a kollektív tárgyalás és a esetleges tiltakozó vagy sztrájkbeli aktivitás. Ez összefügg azzal a finanszírozási móddal, amely Szlovákiában eltér a sok európai állam modelljétől, ahol a kasszát, és így a nagyobb döntéshozatali jogot, éppen a szakszervezeti központok tartják. Ezért a Kuruc-csal való együttműködést inkább személyes ambícióinak megnyilvánulásaként értékeltem.

Az a tény, hogy a szakszervezetek politikamentességét sokszor emlegetik és kérik, téves. A szakszervezetek, kivéve a sárga formájukat, eredendően politikai szereplők. A múlt rendszer tapasztalatai után azonban ésszerű kérés az, hogy a pártok feletti működést tartsuk szem előtt. A Smerrel kötött szerződést is a történelmi kontextusban kell értelmezni, ahol több ésszerű érvet lehetett felhozni az elfogadására. A két világháború közötti Csehszlovákiában szinte minden pártnak megvoltak a saját szakszervezetei. Ugyanígy ma is több európai országban működnek politikailag afiliált szakszervezeti központok, amelyek általában többek. A mi kontextusunkban ésszerű az olyan pártfüggetlen működés követelése, amely elkerüli a szakszervezetek automatikus szövetségesként való ábrázolását egy párt oldalán. Ugyanakkor a szakszervezeteknek lehetőségük kell, hogy legyen együttműködni politikai szereplőkkel, amelyek hajlandóak képviselni a munkások igényeit.

A „kiszolgáló” megközelítés korlátai

A pártfüggetlenség kérdése azonban nem volt az egyetlen értékelési szempont. Ami a bemutatott napirendet illeti, az Ondruš – Kuruc tandem túlzottan a jogi megközelítésre helyezte a hangsúlyt. Bár próbálták ezt magyarázni, és kétségtelen, hogy több ponton logikusnak tűnt az érvelésük, nem sikerült teljesen eloszlatniuk a szakszervezeti képviselők „kiszolgáló” szerepéről alkotott képet, akiknek az a feladatuk, hogy a tagság számára előnyöket szerezzenek a kormányzati háttéralkuk révén. Kuruc esetében ez a hangsúly különösen meglepő, mivel a szakszervezeti szolgáltató modell nyíltan kritizálta és határozottan az aktív tagság szervezését és bevonását támogatta.

Ezen a szinten a hosszú távon domináns megközelítés határai világosak. Hierarchikus és szolgáltató modellt hoz létre, amely bár eredményeket hozhat, ugyanakkor gyengíti a tagság mobilizációs potenciálját. A tagság így inkább szolgáltatónak tekintheti a szakszervezeteket, mint saját aktivitáson alapuló szervezetnek. Ez a modell erősíti az individualista megoldásokat és gyengíti a szakszervezeti erő forrását – a munkások kollektív cselekvését. Ennek a megközelítésnek a következményei ma is láthatók a szakszervezetek cselekvőképességében, különösen a kollektív akciók terén. Rendszeres tagsági részvétel nélkül csökken a munkavállalók hajlandósága nyilvánosan támogatni a szakszervezeti követeléseket, akár demonstráción való részvétellel, akár sztrájkba való bekapcsolódással.

A jogi megközelítés szintén túlzottan kötött a választási ciklushoz. Míg a szakszervezetekkel kedvezőbb kormány valamit elfogad, az éppen hatalmon lévő, más irányultságú kormány könnyen megfordíthatja azt. A szakszervezetek saját aktivitásukból eredő folyamatos hatalmát a jogalkotói lobbi nem tudja pótolni. Ez nem azt jelenti, hogy nincs helye, inkább a mérlegelés kérdése és a szakszervezeti szervezetépítéshez való viszonya. Csak érintőlegesen említettem egy előválasztási podcastben a szervezés (organising) fogalmát, vagyis a szakszervezeti szervezetek rendszeres építését aktív toborzással, problémák azonosításával a munkahelyeken és a munkavállalók bevonásával a kollektív akciókba. Épp ebben a keretben zajlottak inspiráló szervezeti tevékenységek az Energetikai – Vegyipari Szakszervezetben, ahonnan Kuruc is származik. Ez a megközelítés azért is fontos, mert a magyar munkavállalók képessége, hogy felismerjék és kollektívan érvényesítsék közös érdekeiket, még mindig viszonylag gyenge.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a jól átgondolt és szakmailag megalapozott jogalkotói lobbi is értékes, például a szakszervezeti tisztségviselők védelmének megerősítésében, mivel a munkavállalók képviseletének lehetősége munkahelyük elvesztése nélkül közvetlenül befolyásolja az alap szervezetek működését. A nemrég elfogadott jogszabályok ellenére, amelyekben Ondruš és Kuruc is részt vett, a szakszervezeti tagok jogellenes elbocsátásának problémája például a Spišskej Novej Vsi vasútállomás szakszervezeti vezetőjének kirúgásával is bizonyított, ellenállásuk ellenére.

Végül, a jogszabályi javaslatok aktív véleményezése és saját javaslatok benyújtása a szakszervezeti szövetség szokásos tevékenységei közé tartozik, különösen a háromoldalú tárgyalásokon. A jogalkotási munka és a társadalmi párbeszéd nem önmagukban problémák. A probléma akkor keletkezik, amikor ezek kezdik helyettesíteni a szakszervezeti erő építését az alulról.

A folytonosság megőrzésének szükségessége

A négy évvel ezelőtti eredményértékelésben pozitívan értékeltem, hogy az akkori győztes tandem, Uhlerová – Gajdoš, olyan programot hozott, amely reagál a 21. század munkaerő kihívásaira. Ide tartoznak például a digitalizáció, az automatizálás és a klímaváltozás hatásai, valamint az új munkaformák hangsúlyozása. Egyik téma sem veszít aktualitásából. A mostani kongresszus határozata is erre épít, hangsúlyozva a munka jövőjét, a tagság fejlesztését, a modern szervezési eszközöket és a kollektív tárgyalás erősítését. Program szinten tehát folytatja és bővíti az eddigi irányt.

A Smer politikai bélyegének levételén túl a KOZ sikerült javítania a szakszervezetek médiabeli és társadalmi megítélésén is, amit több szereplő is észrevett, akik korábban inkább negatívan látták a szakszervezeteket. A posztszocialista kontextusban, ahol a szakszervezetek hosszú ideje nem voltak a legjobb hírnévvel, ez nem elhanyagolható eredmény. Ugyanakkor az is igaz, hogy a szakszervezetek nem fogják a tagság bizalmát csak nagy társadalmi témák kommentálásával kiépíteni. Alapvető feladatuk mindennapi munkájukban a konkrét problémák megoldása a munkahelyeken.

Jó hír, hogy ez a kép nem változott alapvetően, és nem lehet negatív képet kialakítani a szakszervezetekről a valódi vagy csak vélt politikai befolyásoltságuk révén (mivel az az állítás, hogy „a szakszervezetek Smer alatt soha nem sztrájkoltak”, sem igaz, a valóság sokkal összetettebb). A megkezdett út, amely a kötött megállapodás elhagyásával és magabiztosabb fellépéssel jellemezhető, pozitív. Természetesen továbbra is igaz, hogy az ésszerű, ad hoc jellegű együttműködés politikai pártokkal értelmet nyer, és semmi rossz nincs benne.

Negyedik évvel ezelőtt írtam, és máig érvényes: nem elég csak a vezető pozíciók cseréje, inkább a folytonosság. Fontos a vezetés a további, alacsonyabb szintű szakszervezeti struktúrákban, és nem utolsósorban a tagság aktív részvétele. Valódi kihívás tehát nem az lesz, hogy elfogadjunk további programdokumentumokat vagy jogszabályi javaslatokat, hanem hogy sikerüljön a deklarált prioritásokat erősebb szakszervezetté, aktív tagsággá és a kollektív cselekvés képességévé alakítani.

Az író történész

A szöveg a Friedrich Ebert Stiftung támogatásával készült, Szlovákia képviseletében