A kutatók kemikáliamentes megoldásokat mutatnak be a káros atkák ellen: „A kémia eddig álomkapszula volt”
Økologisk NuA méhészek évtizedek óta használnak kémiai szereket a varroa atka elleni küzdelemben, de ez nem oldotta meg a problémát – sőt, csak meghosszabbította azt. Ezt magyarázza Per Kryger, az Aarhusi Egyetem Agrárökológiai Intézetének vezető kutatója, aki két új jelentés egyik szerzője, amelyek két kémia nélküli módszert mutatnak be az atka elleni küzdelemre. A varroa atka egy apró parazita, amely 1984 óta elérte Dániát, és szinte minden dán méhfamiliára elterjedt. Az atka közvetlenül gyengíti a méhet, de a legnagyobb veszélyt az vírus terjesztése jelenti, amely a leggyakoribb halálozási ok télen. Per Kryger szerint az elmúlt két télen a dán méhfamiliák 20-25 százaléka pusztult el. "A kémia egyfajta alvóhely volt. Az ember azt gondolta: 'Nincs baj, csak adunk nekik egy kis kémiai szereket', és nem gondolt többet rá. De ez nem oldja meg a problémát – csak meghosszabbítja azt," mondja sajtóközleményben. Emellett jelenleg nincs jóváhagyott küzdelemre alkalmas szer a dán piacon. A méhészek, akik más EU-országokból szereznek be gyógyszert, maguknak kell biztosítaniuk a dán betegtájékoztatót és helyesen alkalmazniuk azt. Kézikönyvek méhészeknek Ez az oka annak, hogy a DCA – Országos Élelmiszer- és Talajkutató Központ – két új tájékoztató jelentést ad ki egyidejűleg: 'Célzott tenyésztés ellenálló méhekért' és 'Tojásfázis – integrált elem a jobb méhészeti gyakorlatban'. A jelentések kézikönyvként szolgálnak a dán méhészek számára, és Per Kryger, valamint Annette Bruun Jensen írta őket. Az első jelentés a tenyésztésről szól. Már 1937-ben az amerikai kutató, Orlando Park bebizonyította, hogy néhány méhfamília képes túlélni a halálos méhészeti kórt, mert a méhek aktívan eltávolítják a beteg lárvákat a lárkatartókból – amit ma higiénikus viselkedésnek nevezünk. Dán méhészek a nemozóma elleni tenyésztéssel öt év alatt csökkentették a fertőzött minták arányát 80 százalékról 20 alá. A jelentés szerint ugyanaz a megközelítés alkalmazható a varroa ellen is, de a szerzők figyelmeztetnek, hogy túl egyoldalú tenyésztés veszélyes lehet: a varroa rezisztencia irányába történő túl szigorú szelekció csökkentheti a békés viselkedést és a mézhozamot. „A változatosság önmagában nem probléma – ez a fejlődés alapfeltétele,” írják Kryger és Jensen a jelentésben. Tojásfázis megtöri az atka életciklusát A második jelentés abból indul ki, hogy a varroa csak zárt lárkatartókban szaporodik. Ha eltávolítjuk a lárvát, vagy megakadályozzuk a királynőt tojásrakásban egy időre, közvetlenül megállítjuk az atka szaporodását. A gyakorlatban a dán méhészek két módszert alkalmazhatnak: vagy bezárják a királynőt legalább 25 napra, vagy teljesen eltávolítják a lárkatartókat a családból. Ezenkívül biológiai előnye is van ennek az útnak a kémiai módszerhez képest. „Amikor kémiai szerekkel küzdünk, gyengítjük a méhek saját immunrendszerét is. Egy kísérletben megállapítottuk, hogy bár a mider szinte teljesen eltűnt a családból augusztusi kezelés után, valójában több vírus volt a méhekben – nem kevesebb,” mondja Kryger. A módszerek azonban szakértelmet és időzítést igényelnek. „Mi magunk is elveszítettünk méheket, mert nem voltunk elég ügyesek a kezdetekkor. Azt javaslom a méhészeknek, kezdjenek néhány családdal, tanulják meg a technikát, és sajátítsák el, mielőtt teljes mértékben alkalmaznák,” mondja. Egy új atka érkezése várható Mindkét jelentés hangsúlyozza, hogy a méhészeknek szorosan figyelniük kell az atka terhelését. „Részt vettünk egy nagy EU-kísérletben, ahol 1200 dán családot vizsgáltunk, és megállapítottuk, hogy az egyik család halálozási kockázata 20 százalékról 50 százalékra nő, ha több mint 10 atka van 100 méhben,” mondja Kryger. A kutatók ezért azt javasolják, hogy a méhészek már akkor reagáljanak, amikor körülbelül három atka van 100 méhben egy mintában. Kryger szerint a két módszer még fontosabbá válhat a jövőben. Egy új, fiatalabb atka, a tropilaelapsz atka ugyanis Ázsiából érkezhet. „Elérte Grúziát, Oroszországot és Törökországot, ahol sok a vándorméhészet. Amint átjut Törökországon, egy év alatt elérheti az EU-t,” mondja, és hozzáteszi: „A hosszú távú cél az, hogy olyan méheket tenyésszünk, amelyek teljesen kémiai szerektől mentesek lehetnek. Első lépésként kevesebbet használjunk – de hosszú távon egyáltalán ne használjunk.”
Méhek évszázadok óta használnak kémiai védekezési szereket a varroa atka ellen, de ez nem oldotta meg a problémát – sőt, csak meghosszabbította azt.
Ezt magyarázza Per Kryger, az Aarhusi Egyetem Agrárökológiai Intézetének vezető kutatója, aki két új jelentés egyik szerzője, amelyek két kémiai mentes módszert mutatnak be az atka elleni küzdelemhez.
A varroa atka egy apró parazita, amely 1984-es megjelenése óta szinte minden dán méhfamiliát elért. Az atka közvetlenül gyengíti a méhet, de a legnagyobb veszély az, hogy vírusokat terjeszt, amelyek télen a leggyakoribb halálozási okok.
A két előző télen a dán méhfamiliák 20 és 25 százaléka pusztult el, értékeli Kryger.
"A kémia egyfajta alvóhely volt. Az ember azt gondolta: 'Nincs baj, csak adunk nekik egy kis kémiai anyagot', és nem gondol többet rá. De ez nem oldja meg a problémát – csak meghosszabbítja azt," mondja egy sajtóközlemény.
Emellett jelenleg nincsenek jóváhagyott védekezési szerek a dán piacon. A méhészek, akik más EU-országokból származó gyógyszereket szereznek be, maguknak kell biztosítaniuk a dán betegtájékoztatót és helyesen kell alkalmazniuk azokat.
Kézikönyvek a méhészeknek
Ez az oka annak, hogy a DCA – Nemzeti Élelmiszer- és Talajkutató Központ két új közvetítési jelentést ad ki egyidejűleg: 'Célzott tenyésztés az ellenálló méhekért' és 'Ifjúsági szünet – egy integrált elem a jobb méhészetben'.
A jelentések kézikönyvként szolgálnak a dán méhészek számára, és Per Kryger és Annette Bruun Jensen írta őket.
Az első jelentés a tenyésztésről szól.
1937-ben az amerikai kutató Orlando Park már bebizonyította, hogy néhány méhfamília képes túlélni a halálos méhészeti betegséget, mert a méhek aktívan eltávolítják a beteg lárvákat a lárvatartó sejtekből – amit ma higiénikus viselkedésnek nevezünk.
A dán méhészek tenyésztési munkát végeztek a nosema betegség ellen, és mindössze öt év alatt a fertőzött minták aránya 80 százalékról 20 százalék alá csökkent.
A jelentés rámutat arra, hogy ugyanaz a megközelítés alkalmazható a varroa ellen is, de a szerzők figyelmeztetnek, hogy túl egyoldalú tenyésztés veszélyeztetheti a méhek békés természetét és a méztermelést.
"A változatosság önmagában nem probléma – ez a fejlődés alapfeltétele," írják Kryger és Jensen a jelentésben.
Az ifjúsági szünet megállítja a méh életciklusát
A második jelentés abból indul ki, hogy a varroa csak zárt lárvatartó sejtekben szaporodik. Ha eltávolítjuk a lárvát, vagy megakadályozzuk a királynőt abban, hogy tojást tegyen egy időre, közvetlenül megállítjuk a méh szaporodását.
Gyakorlatban a dán méhészek két módszert alkalmazhatnak: vagy a királynőt legalább 25 napig zárva tartják, vagy teljesen eltávolítják a lártatároló kereteket a családból.
Emellett van egy biológiai előny is, ha ezt az utat választjuk a kémiai módszer helyett.
"Amikor kémiai szerekkel védekezünk, gyengítjük a méhek saját immunrendszerét is. Egy kísérletben megállapítottuk, hogy még akkor is, ha a méhekben a mider szinte teljesen eltűnt egy augusztusi kezelés után, vírusok száma mégis nőtt bennük – nem csökkent," mondja Kryger.
A módszerek azonban szakértelmet és időzítést igényelnek.
"Mi magunk is elveszítettünk méheket, mert nem voltunk elég ügyesek a kezdetekkor. Azt javaslom a méhészeknek, kezdjenek néhány családdal, tanulják meg a technikát, és sajátítsák el, mielőtt teljes mértékben alkalmaznák," mondja.
Egy új atka érkezik
Mindkét jelentés hangsúlyozza, hogy a méhészeknek szorosan figyelniük kell az atka terhelését.
"Részt vettünk egy nagy EU-kísérletben, amelyben 1200 dán családot vizsgáltunk, és megállapítottuk, hogy a halálozás kockázata 20 százalékról 50 százalékra nő, ha több mint 10 atka van 100 méhben," mondja Kryger.
A kutatók ezért javasolják, hogy a méhészek már akkor reagáljanak, amikor körülbelül három atka található 100 méhben egy vízminta szerint.
Kryger szerint a két módszer még fontosabbá válhat a jövőben. Egy új, fiatalabb lárvától függő atka, a tropilaelaps atka ugyanis úton lehet Ázsiából.
"Elérte Grúziát, Oroszországot és Törökországot, ahol sok a vándorméhészet. Amint átjut Törökországon, egy év alatt elérheti az EU-t," mondja, és hozzáteszi:
"A hosszú távú cél az, hogy olyan méheket tenyésszünk, amelyek teljesen kémiai anyagok nélkül is képesek túlélni. Első lépésként kevesebbet kell használni – de hosszú távon egyáltalán nem szabad használni."