A finn jobboldal feltekeri a jóléti államot és a konszenzuskereső modellt
A finn jóléti állami modellt – a többi skandináv ország modelljével együtt – hosszú évek óta az egyik legjobban teljesítő modellnek tekintik. Gyakori hivatkozási pont volt a szociáldemokrata politikák és követelések számára Európa más részein. Egy év telt el azóta, hogy Finnországban egy jobboldali koalíció került hatalomra, amely a jelenlegi modell lebontását tűzte ki célul, és gyorsan végrehajtotta programját.
A 2023. április 2-i választásokat követően a négypárti konszenzuson alapuló, a centrumtól jobbra álló Petteri Orpo-kormány vette át az ország irányítását a karizmatikus Sanna Marin miniszterelnöktől és balközép koalíciójától. Az új megállapodás lényege a liberális-konzervatív Nemzeti Koalíció (Kokoomus) és a nacionalista Finnek Pártja (Perussuomalaiset) közötti szövetség. Mindkét párt a Finnország megmentéséről szóló jelszavakkal indult a választásokon. Az előbbi a növekvő államadósság és a gazdasági válság ellen, az utóbbi elsősorban a bevándorlók ellen. Az ország történetének egyik leghosszabb koalíciós tárgyalása radikális költségvetési megszorítások és gazdasági reformok programját eredményezte, amelynek célja az új kormány narratívája szerint az államháztartás javítása és a finn gazdaság újjáélesztése.
Sokkterápia a mérlegelés országában
Tavalyig a finn politikai élet jellemzője volt a konszenzuskeresés, a tanácskozás, a tudásra való támaszkodás, a hosszú tárgyalások és a megoldások kidolgozása, amelyek várhatóan tovább tartanak, mint az egyes kabinetek mandátumai. Úgy tűnik, Petteri Orpo úgy döntött, hogy szakít ezekkel a hagyományokkal, és a lehető legszélesebb körben, gyorsan és a kritikák figyelmen kívül hagyásával változtat. A kormányprogram részei továbbá olyan megoldások, amelyek pontosan erre a kritikára irányulnak: a politikai vagy szolidaritási jellegű legális sztrájk szervezésének jogának korlátozása, a szakszervezetek büntetésének szigorítása a törvénytelennek ítélt sztrájk szervezése esetén, valamint egyéni büntetések bevezetése az ilyen sztrájkban való részvételért. A vonatkozó jogszabályt a parlament már elfogadta, de még nem határozták meg, hogy mikor lép hatályba.
Nemcsak a szakszervezetek és a társadalmi oldal más szereplőinek hangját hagyják figyelmen kívül (diákok, tanulók és migránsok is tiltakoznak), hanem a szakértők véleményét és elemzéseit is, ami szintén újdonságnak számít Finnországban. A reformok negatív következményeire figyelmeztető számos jelentés (beleértve az állami intézmények által készítetteket is) nem eredményez változást, de még csak enyhülést sem. „A Szociális és Egészségügyi Minisztériumnak a társadalombiztosítási megszorítások kumulatív hatásáról készített értékelése azt mutatja, hogy a megszorítások következtében nőni fog a szegénységi kockázat aránya, és a legalacsonyabb jövedelműek még inkább elszegényednek. A finn Egészségügyi és Jóléti Intézet által készített számítások […] azt mutatják, hogy körülbelül 94 000 további embert, köztük 12 000 gyermeket fenyeget majd a szegénység.”
Ez egy részlet abból a jelentésből, amelyet a finn kormány tavaly év végén nyújtott be az Európai Bizottságnak. A KELA (a ZUS finn megfelelője) arról is beszámolt, hogy az Orpo korábbi ígéreteivel ellentétben a reformok a legszegényebbeket fogják sújtani. Ezzel szemben a Soste (az egészségügyi és szociális ellátással foglalkozó nem kormányzati szervezetek ernyőszervezete) szerint csak 2024-re további 68 000 ember, köztük 16 700 gyermek kerül a szegénységi küszöb alá.
A szegényeknek csökkentjük a juttatásokat, a gazdagoknak az adókat.
A megszorítások és reformok nagyságrendjét bizonyítja az a tény, hogy túl sok van belőlük ahhoz, hogy itt felsoroljuk és részletezzük őket. Az ügyet tovább nehezíti, hogy a kormányprogram, amelyet a koalíció megalakulása után tettek közzé, csak bevezető volt, és néhány hetente további – a miniszterelnök szavaival él ve – „nehéz, de szükséges döntéseket” jelentenek be. Általános szinten a finn gazdaság és az állami költségvetés „helyreállítása” négy területen zajlik: a közszolgáltatások finanszírozása, a szociális juttatások összege és szabályai, az adópolitika és a munkaerőpiac szabályozása.
Az első területen csökkentek az állami kiadások, elsősorban az egészségügyre. A központi kormányzat szemszögéből nézve a megszorítások ezen a területen könnyűek voltak, mivel egyszerűen kevesebb pénzt adtak az érintett helyi hatóságoknak, és nekik kell szembenézniük azzal a feladattal, hogy megszervezzék az egészségügyi ellátást a csökkentett forrásokkal. Ugyanakkor a kezelések elérhetőségére és minőségére vonatkozó – a rendeletekben és törvényekben meghatározott – előírások (pl. a garantált kezdési időpont, a térítésköteles kezelések köre vagy a személyzet-beteg arány) lazultak. A megtakarítások az oktatási ágazatra (elsősorban a felnőtt szakképzésre) és a a különböző válsághelyzetben lévő embereknek ingyenes szolgáltatásokat nyújtó nem kormányzati szervezeteknek nyújtott támogatások.
A közvetlen szociális transzferek csökkentésének hatása már több mint félmillió embert (az ország lakosságának mintegy 10 százalékát) érint, akik április óta a KELA csökkentett juttatásait kapják. A legfontosabb változások közé tartozik a lakhatási támogatás csökkentése (amelyet akkor fizetnek, ha a háztartás fenntartása a jövedelem viszonylag nagy részét emészti fel) és a munkanélküli segély gyermek után járó pótlék eltörlése. Ezen túlmenően a kormány néhány más juttatás valorizációjának befagyasztásával vagy az odaítélésükre vonatkozó szabályok megváltoztatásával is megtakarításokat kíván elérni. Különösen ellentmondásos és a fiatalok által egyre inkább tiltakozás tárgyát képezik a diákok pénzügyi támogatásának csökkentése.
Két változás történt az adópolitikában, amelyek egymás mellé helyezése – sok kritikus szerint – leleplezi az Orpo-kormány valódi szándékait, nevezetesen azt, hogy az állam megélhetési költségeit felülről lefelé tolja el. Jövő évtől a – természeténél fogva regresszív – áfa mértéke 24-ről 25,5 százalékra emelkedik. és csökken azon élelmiszerek listája, amelyekre az alacsonyabb, 14 százalékos adómérték vonatkozik. Van azonban egy olyan terület, ahol a kormány a megszorító politika ellenére úgy döntött, hogy csökkenti a költségvetési bevételeket, ez pedig a jövedelemadó. Az év elején léptek hatályba az ezzel kapcsolatos változások, amelyek – micsoda meglepetés – a legjobban keresőknek kedveznek.
A legjelentősebb változások azonban azok lehetnek, amelyeket nehéz egyszerű számokkal kifejezni. Finnországban több évtizeden keresztül a munkaerőpiac szabályozásának modellje a szakszervezetek és a munkaadói szövetségek közötti ágazati kollektív szerződéseken alapult. A törvényi szintű jogszabályok csak általános jellegűek, és a kollektív szerződések határozzák meg a munkafeltételeket (beleértve a minimálbért is) az egyes iparágakban. Az Orpo-kormány azt a célt tűzte ki maga elé, hogy korlátozza a szakszervezetek szerepét, és nagyobb szabadságot ad a vállalatoknak a munkaügyi szabályok és a bérek meghatározásában. Ha ez a terv sikerrel jár, és a kollektív tárgyalási rendszert lebontják, akkor jelentősen gyengül a munkavállalók helyzete, akiknek viszonylag kevés védelmet nyújt a nemzeti szabályozás szintjén. E terv végrehajtásának fontos lépése a sztrájkjog fent említett korlátozása.
Az ellenállás hullámai emelkednek
A jobboldali kormány politikája jelentős ellenállásba ütközik. Ősszel a több mint 800 ezer embert tömörítő SAK szakszervezeti szövetség elindította a #PainavaSyy/#SúlyosSzakmák kampányt, hogy tiltakozzon a munkavállalók kárára történő megszorítások és változások ellen. Szeptember óta körülbelül minden hónapban széles körű sztrájkokat tartanak, amelyek kiterjednek a gyárakra, a tömegközlekedésre, a kikötőkre, az oktatási intézményekre és egyes szolgáltatásokra. Némelyiken több mint 100 000 ember is részt vett. A tiltakozás legutóbbi megnyilvánulása az volt, hogy a teherkikötőkben több hétre felfüggesztették a munkát, ami jelentősen befolyásolta a finn import és export folyamatosságát.
Áprilisban a SAK úgy döntött, hogy leállítja a sztrájkokat, hogy elhárítsa a kormány vádjait, miszerint nem hajlandó tárgyalni és megállapodást kötni. Úgy tűnik azonban, hogy maga a kormány nem hajlandó engedményeket tenni, így feltételezhető, hogy a sztrájkok jelenlegi szünete a vihar előtti csend. Hogy ez a vihar eljön-e, és hogy rákényszeríti-e a kormányt a pályamódosításra (vagy a parlamentet a kormányváltásra) – az idő majd megmutatja.
**
Michał Kulka-Kowalczyk – a Varsói Egyetem Szociológiai Intézetének és az Alkalmazott Társadalomtudományi Intézetének végzettje. 2021 óta Finnországban él és dolgozik. A Teollisuusliitto szakszervezet tagja.
