Milyen mértékben kell majd Brüsszelnek számolnia a szélsőjobb szavazataival?
Kaja Puto: Európa szélsőjobbja sikerre számíthat az euróválasztáson. Ha a közvélemény-kutatások alapján az összesítés több mint 160 mandátumot kaphat. Megváltozik-e ettől az európai politikai légkör?
Piotr Buras: Minden jel arra mutat, hogy az ő növekedésük lesz viszonylag a legnagyobb, így bizonyos értelemben ők mondhatják magukat a választások győztesének. Ennek eredményeként azonban nem várok forradalmi változásokat. Messze nem lesznek többségben, és nem is tudnak majd egyedül szavazni az elképzeléseikről.
A kérdés az is, hogy képesek lesznek-e egyesülni. Van a radikálisabb Identitás és Demokrácia (ID) Eurócsoport, amelynek vezetője Marine le Pen, és a mérsékeltebb Európai Konzervatívok és Reformerek Pártja (ECR), amelynek tagjai többek között. Giorgia Meloni olasz testvérek vagy a Jog és igazságszolgáltatás. Ezeken a csoportokon kívül ott van a magyar Fidesz és a német AfD, amelyet nemrég radikalizálódás miatt kizártak az ID soraiból. Ez azt jelezné, hogy a két fél közötti együttműködés terepe megnövekszik, de véleményem szerint ez nem fog megtörténni.
Miért?
Ennek számos oka van. A szélsőjobboldali pártok eltérő módon viszonyulnak Ukrajnához. Az ECR-ek többsége úgy véli, hogy támogatni kell, és támogatja az Oroszországgal szembeni szankciókat is. Eközben az Identitás és Demokrácia frakcióhoz tartozó csoportok, mint például Le Pen és az osztrák „liberálisok”, bár nem támogatják az orosz agressziót, a háborús fáradtságot kihasználva kritizálják az ukránbarát politikát.
De talán még ennél is fontosabb, hogy Giorgia Meloni, aki ma a jobboldalon kulcsszerepet játszik, nagyobb hatást gyakorolhat az európai politikára, ha a mérsékelt és komoly vezető szerepét játssza, ahelyett, hogy hivatalosan a bajkeverőkkel szövetkezne. Ezért is volt meglehetősen hűvös a reakciója Le Pen előretörésére, aki a szélsőjobboldal egységes frakcióját szeretné létrehozni a mérgező AfD nélkül. Meloni inkább a mainstream politikát kavarja fel. Ennek pedig messzemenő következményei lehetnek.
A szélsőjobboldal számbeli megerősödésénél fontosabb az európai mainstream, különösen az Európai Néppárt egyértelmű jobbra tolódása. Számos jobbközép párt így próbálja előkészíteni az utat arra, hogy a következő parlamentben együttműködhessen az euroszkeptikus pártokkal. És ezeknek lesz egy nyelvi szerepe is.
Jelentése?
Az emberi jogok elsőbbségének megfordulására számíthatunk. Valójában az éghajlatváltozással vagy a migrációval kapcsolatos ambiciózusabb jogalkotási javaslatok nem biztos, hogy többségben lesznek. Számolni kell a szélsőjobboldal véleményével, különösen az Európai Bizottság vezetőjének kérdésében. Az előző ciklusban ilyen nyelvtörő volt a Renew frakció, az Emmanuel Macron vezette liberálisok.
Öt évvel ezelőtt az európai választások relatív győztese a Zöldek voltak. Az északnyugat-európai országokban nagyszerűen teljesítettek, ugyanabban az évben, amikor az Európai Bizottság bemutatta az Európai Zöld Megállapodást, egy ambiciózus projektet a javukra. Ezen a választáson inkább a projekt kritikája nyerte meg a szavazókat. Miért a változás?
Ehhez több tényező is hozzájárult. Először is, a kovídium és az ukrajnai háború, amely gazdasági zűrzavart okozott Európa-szerte – recesszió, emelkedő energiaárak, infláció. Az Európai Külkapcsolatok Tanácsánál (ECFR) nemrégiben egy felmérés keretében megkérdeztük az európaiakat, hogy az európai válságok közül melyik volt a legerősebb hatással az életükre. A gazdasági válságot a legtöbb országban jelezték. A lét jövőjéért való aggódás átragadt a Green Deal iránti érzelmekre is.
A projekt által előirányzott szabályozás már most kezd valósággá válni. Németországban hatalmas vita robbant ki a mezőgazdasági termelőknek nyújtott dízel-támogatások csökkentéséről. A gazdák évek óta kapnak kompenzációt az olajkiadásokért. Elvették őket, és az üzemanyagárak emelkedtek, ami hatalmas indulatokat kavart.
Az Európai Unió katasztrofális és szívtelen kommunikációs politikája is nagy szerepet játszott ebben. A Green Deal-t mindenféle tilalomként tálalták, például a belső égésű motorral rendelkező autók értékesítésének tilalmaként. Úgy volt, hogy ez az új autókra vonatkozik, és csak 2035-től, de sok polgár úgy látta, hogy ez a veszély itt és most leselkedik ránk. Ezt az Egyesült Államok másképp tette, amely az energiaátállást támogató döntéseket a nyilvánosságnak egy jobb jövő lehetőségeként adta el.
És vajon a Green Deal elleni ellenállásnak van-e globalizmusellenes dimenziója is? Lengyelországban a gazdák tiltakozását a piacot elárasztó ukrán termékekkel, Spanyolországban pedig a marokkói paradicsommal hozták összefüggésbe.
Határozottan igen. Teljesen tévesen, mivel a Green Deal túlnyomórészt az európai gazdaság versenyképességének erősítését célzó projekt. Ha nem hajtjuk végre, akkor kiesünk a technológiai és gazdasági versenyből. Mert ma mind az Egyesült Államok, mind Kína hatalmas összegeket fektet be a zöld technológiákba, a megújuló energiába, az elektromos autókba és mindazokba a dolgokba, amelyeket különösen a szélsőjobboldal hóbortnak állít be. És ez a verseny nemcsak az éghajlat és a bolygó jövőjét fogja meghatározni, hanem azt is, hogy fenn tudjuk-e tartani jólétünket, és ha igen, hogyan.
Ezzel szemben a lengyel gazdák számára a fő problémát nem az ukrán áruk jelentik, hanem a mezőgazdasági termékek világpiaci árának emelkedése, amiért nagyrészt Oroszország a felelős. Mind ebben, mind a korábbi témákban félretájékoztatás okozta a zavart. Ennek eredményeképpen a Green Deal az Európai Unió teljes kudarcának szimbólumává vált kritikusai szemében.
Legalább van némi közös alapunk az euróválasztási kampányban, amely inkább a belpolitikai kérdésekre összpontosított.
Ez továbbra is így van. Franciaországban az európai választások Macron hatalmáról, Olaszországban Meloni hatalmáról, Lengyelországban a populisták elleni küzdelem kiterjesztése. Az európai témák a háttérben vannak, és különböző intenzitással hevítik az európaiakat. Egyes országokban az európai gazdaság versenyképességével kapcsolatos kérdések fontosabbak, más országokban a migráció, a Green Deal vagy a biztonság.
Ursula von der Leyen néhány hete jelentette be, hogy a következő ciklusa egyik prioritása – ha arra kerül sor – a következők elleni küzdelem lesz. az orosz dezinformáció elleni küzdelem . Ez nem egy olyan téma, amely egyesíti Európát?
Mindenképpen az. Számos európai ország küzd az orosz agresszióval ebben a dimenzióban, ezért ebben a kérdésben nagyobb az egyetértés, mint a katonai védelemben. De ez a kemény védekezés sok országban is napirendre került. Lengyelországban is hatalmas változás történt e tekintetben. Mert igen, mi mindig is szívesen beszéltünk a biztonságról az európai fórumon, de szkeptikusak voltunk az ezzel kapcsolatos európai kezdeményezésekkel kapcsolatban.
Mert ez veszélyeztetné a NATO kohézióját?
Pontosan. Akkoriban a lengyelek úgy gondolták, hogy az európai védelem az Egyesült Államok ellen fog irányulni, és a nyugat-európai országok fegyveriparát fogja szolgálni. És ma Lengyelország az az ország, amely felveti a közös európai biztonsági erőfeszítések szükségességét. Erős védelmi biztost és nagy európai költségvetést támogatunk erre a célra. Úgy tűnik számomra, hogy az Európai Unió geopolitikai szerepének megerősítése lesz a következő bizottság fő témája.
Milyen szerepet játszik ebben a weimari háromszög?
Ennek a formátumnak megvan a maga öt perce. Az év második fele meghatározó lesz Európa számára. Segítenünk kell Ukrajnának túlélni a háborút, fel kell készülnünk az új amerikai elnökre, bárki legyen is az, és meg kell erősítenünk a saját védelmünket. Franciaország, Németország és Lengyelország, mint a legnagyobb katonai költségvetéssel és jelentős politikai hatalommal rendelkező országok szerepe az Európai Unióban, döntő fontosságú. Különösen azért, mert kormányaik az európai központ széles politikai spektrumát képviselik.
Mi lesz, ha Ukrajna segélye nem sikerül? Az ukránok széles körben úgy vélik, hogy Putyin továbblép, ha veszítenek. Vajon az EU elitje is osztja ezt a véleményt?
Ne tedd. Van egy olyan érzés, hogy egy orosz győzelem teljesen megváltoztatná a helyzetet a kontinensen, de nincs meggyőződve arról, hogy közvetlen fenyegetést jelentene, legalábbis Lengyelországtól nyugatra. Az is felismerhető, hogy egy olyan forgatókönyv, amelyben Ukrajna egyértelműen veszíteni kezd a háborúban, kihívást jelent az európai egység számára. Az európai országok különbözőképpen reagálnának erre: egyesek arra akarnák bátorítani Ukrajnát, hogy tárgyaljon Oroszországgal, mások pedig megdupláznák a segélyezést.
A Donald Tusk által javasolt európai védelmi alap elindításáról sincs konszenzus, még a weimari háromszög országai között sem.
A legfontosabb akadály Németország, amely ellenzi az adósságkorlátok emelését és a közös adósságon alapuló új uniós szintű alapok létrehozását. Ezt a kormánykoalíciót társalapító liberálisok határozottan ellenzik, de Olaf Scholz kancellár is vonakodik. Ez alkotmányos probléma Németország számára. A Covid-alap állítólag egyedülálló és különleges volt, és most egyre több szó esik arról, hogy a védelmi kiadásokhoz európai adósságot kell felvenni. Scholz kancellár azonban egyértelműen jelezte, hogy ha úgy alakulna, hogy nem lenne más lehetőség Ukrajna támogatására és az európai védelem megerősítésére, akkor képes lenne megfontolni ezt az irányt.
És vannak más módok is?
Az észtek azt javasolják, hogy mindenki 0,25 százalékkal járuljon hozzá. a GDP-nek megfelelő összeget Ukrajna megsegítésére. Sok uniós ország azonban nem áll készen egy ilyen megoldásra. Egy másik ötlet a befagyasztott orosz vagyon Ukrajnának történő átutalása. A dolog bonyolult, mert egy ilyen lépés hatására az EU-n kívüli országok vonakodnának attól, hogy Európában helyezzék el pénzüket, ami destabilizálná az euróvalutát. Eddig megállapodás született arról, hogy az ukránokat kamatokkal ajándékozzák meg ezen eszközök után.
Csakhogy a háború sokkal gyorsabban fejlődik, mint ahogy az uniós döntések malmai őrölnek. Ráadásul az Unió nem tartja be az ígéreteit – tavaly egymillió rakétát kellett volna Ukrajnának szállítania, aminek csak egyharmada készült el. Az ukrán, nem is beszélve az orosz szemszögből, az EU folyamatosan kompromisszumokat köt ebben a játékban.
Nem fogok egyetérteni ezzel a véleménnyel. Természetesen követtünk el hibákat, amelyeket lehet kritizálni – vegyük például Németország visszafogott magatartását, különösen a háború elején, vagy azt, hogy Lengyelország hónapokig blokád alá vette a határt. Nem növeltük jelentősen a fegyvergyártásunkat. Pénzügyi szempontból azonban az Európai Unió országai többet segítettek Ukrajnának, mint az Egyesült Államok. Két évvel ezelőtt senki sem gondolta volna, hogy az EU fegyverkezési kiadásokat fog finanszírozni, hogy Németország fegyvereket fog szállítani Ukrajnának, hogy ukrán katonákat fogunk kiképezni. Brüsszelben és más európai fővárosokban büszkeséggel tölti el a válaszadás hatékonysága.
A demokráciapárti grúzoknak is vannak sérelmeik az EU-val szemben. Ukrajna mellett Grúzia azon kevés országok egyike, amelynek polgárai készek az európai zászlóért küzdeni. Mégsem látnak támogatást Brüsszelből. Lehet egyáltalán valamit tenni ez ügyben?
Ez egy drámai helyzet, mert erre az Európa-párti lelkesedésre nagy szüksége van az Uniónak. Sajnos az Európai Unió befolyása Grúziában nagyon gyenge. Az egyetlen dolog, amit gyakorlatilag tehetünk érte, hogy támogatjuk az Európa-barát köröket, és megmutatjuk a grúzoknak, hogy az Unió felé vezető út nyitva áll. A grúz elit számításai azonban mások. Oroszországtól ugyanis sokkal több függ, mint amit Brüsszel Grúziának adhat. Ezért úgy vélem, hogy Grúzia sorsát az ukrajnai háború kimenetele fogja meghatározni.
Van azonban egy másik probléma is Ukrajna megsegítésével, véleményem szerint egy nagyon komoly probléma. Néhány hónappal ezelőtt az ECFR-nél készítettünk egy felmérést, amelyből kiderült, hogy az európaiak körében még mindig elég magas az Ukrajna megsegítésének támogatottsága, miközben szinte senki sem hisz a teljes győzelemben, azaz az 1991-es határokhoz való visszatérésben. Ukrajna így határozza meg ennek a háborúnak a célját, miközben a Nyugat több mint két éve nem határozta meg teljesen, hogy mit tekint céljainak. Mi azt mondjuk, hogy addig segítünk Ukrajnának, ameddig csak tudunk, és Ukrajnára bízzuk a végső cél meghatározását. Ez bizonyos mértékig érthető, mert nem akarunk Kijevre erőltetni semmit.
Ez erkölcstelen és kontraproduktív lenne. Ugyanakkor egyáltalán nem teszünk meg mindent annak érdekében, hogy Ukrajna a maga által kitűzött céloknak megfelelően megnyerje ezt a háborút. Ez egyre inkább kérdéssé válik az Ukrajnának nyújtott segélyek társadalmi legitimitásának szintjén. Az emberek látják ezt a következetlenséget, és már nem hisznek abban, hogy ennek a sok erőfeszítésnek van értelme. Ha pedig nem hisznek abban, hogy a kitűzött cél elérhető, akkor nem akarnak tovább segíteni.
Akkor mit tegyünk?
Talán azt kellene mondanunk, hogy Európa szempontjából az a legfontosabb érték, hogy Ukrajna az Európai Unióba integrált demokratikus országként gyökeret verjen Európában. És hagyja nyitva a határok kérdését. Ez jobban megfelelne annak, ahogyan az európai elit valójában látja a háborút.
Emlékezzünk vissza: az euróválasztás küszöbén Európa az alsóbb osztályok érdekeinek védelméről, a gazdasági szuverenitásról, a polgárok biztonságáról beszél. Miért nincs egyértelmű hang a baloldal részéről ezekben a témákban?
A baloldali pártoknak nagy problémájuk van ezen a választáson. Ezt Lengyelországban éppúgy megfigyelhetjük, mint Németországban vagy Franciaországban. Talán túl rosszul különülnek el a középtől, egy világosabb balra kanyarodás segíthetne rajtuk. De valahogy másképp fúj a szél. A gazdasági szuverenitásról a liberális Macron beszél a leghangosabban, míg a szélsőjobb a régi Volkswagenek tulajdonosainak érdekeit védi.
Az energetikai átállás szociális dimenziója a baloldal témája lehetne, de nincs világos vagy koherens narratívája ebben a kérdésben. Az európai gazdaság versenyképességének fejlesztésére sincs konstruktív elképzelés. E nélkül pedig nehéz lesz a jövőben a szegények szolgálatában állnia.
Az Európai Unió finanszírozásával. A kifejtett nézetek és vélemények a szerzők sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy a Gazdasági és Pénzügyi Főigazgatóság nézeteit. Kommunikációs hálózatok, tartalom és technológia. Ezekért sem az Európai Unió, sem a finanszírozó szervezet nem felelős.
