20 évvel a bővítési ősrobbanás után: sikeres konvergencia a megosztottság korában
2004. május 1-jén az Európai Unió az eddigi legjelentősebb bővítésre vállalkozott. A „Big Bang”-nek nevezett bővítés bővítés során az EU 15, túlnyomórészt nyugat- és dél-európai nemzetből álló, hangulatos klubja tíz új taggal bővült. Ezek közül nyolc – Cseh Köztársaság, Esztország, Lettország, Litvánia, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia, és Szlovénia – korábban a szovjet iga alatt sanyargatták magukat. Hozzájuk csatlakozott Málta és Kiprus, amelyek nem voltak a keleti blokk részei.
Az Svájcból a az Neue Zürcher Zeitung, Nikolai Thelitz és Nina Belz megjegyzik, hogy az Európai Unió újonnan csatlakozók a gazdasági jólét, valamint a politikai és társadalmi felemelkedés reményét táplálták, míg a régi tagok Nyugat-Európában a migráció, a bérdefláció és a szélesebb körű integráció fiskális követelményei miatt aggódtak. Helga Schmidt, a német hírplatform Tagesschau számára Brüsszelből tudósítva megállapítja, hogy néhány nyugati félelem beigazolódott: az EU kohéziós politikája, amelynek célja a kevésbé tehetős régiók felemelése, az elmúlt két évtizedben túlnyomórészt keletre irányította át a forrásokat, a déli államok kárára. Ezen elmozdulások ellenére a keleti bővítést ma már széles körben úgy tekintik, mint egy diadalt minden érintett számára.
Az ugyanezen hírportálnak írva, Jenni Rieger megjegyzi hogy Németország jelenleg mintegy 820 000 munkavállalót fogad az EU-hoz a keleti bővítés során csatlakozott országokból. A borúlátó előrejelzésekkel ellentétben az új EU-tagállamokból érkező munkavállalók beáramlása nem szorította ki a német munkavállalókat. Ehelyett segített áthidalni a munkaerőpiacon meglévő jelentős hiányosságokat, mivel a migránsokat elsősorban olyan ágazatokban foglalkoztatják, amelyek az alacsony bérek vagy a nem vonzó munkakörülmények miatt kevésbé vonzóak a helyi munkavállalók számára.
A német cégek számára az EU bővítése nemcsak új munkaerőforrást biztosított, hanem új piacokat is megnyitott, megkönnyítve a terjeszkedést a kereskedelmi korlátok csökkenésével. Az emelkedő életszínvonal és a kelet-európai EU-tagállamok egyes ágazataiban tapasztalható jelentős bérnövekedés azonban a korábbinál kevésbé vonzóvá tette Németországot a bevándorlás szempontjából. Manapság már nem özönlenek az új munkavállalók Németországba; ehelyett az a tendencia figyelhető meg, hogy a bevándorlók néhány évig maradnak, mielőtt hazatérnének. Gazdasági szempontból a jövőbeni növekedési potenciál ezen a területen valószínűleg stagnálni fog az elkövetkező években.
Hasonlóképpen optimista hangnemben Gerald Schubert elmélkedik a „Big Bang”-ről kommentárjában a Der Standard, a szomszédos Ausztria. Úgy érvel, hogy a bővítés jelentős gazdasági előnyökkel járt, különösen Ausztria számára, és napjainkban újból jelentőséget nyert a Oroszország erőteljes kísérletei közepette, hogy visszaszerezze korábbi befolyási övezetét. Schubert azt állítja, hogy a közép- és kelet-európai demokráciák befogadása az EU-ba – egy olyan unióba, amelyet nem a külső ellenséggel szembeni védelemként, hanem a második világháború borzalmait kiváltó belső démonok elleni védelemként alapítottak – előrelátó és lényeges volt.
A földrajzilag távolabbi Spanyolország számára El Independiente, Ana Alonso megjegyzi hogy a 2004-es uniós belépők kezdenek háttérbe szorítani sok régebbi tagot. Kiemeli Lengyelországot, amely nemcsak a gazdasági fejlődésben zárkózik fel Spanyolországhoz, hanem Európán belüli politikai befolyás tekintetében is megelőzi azt. Az EU-tagság két évtizede alatt Lengyelország 40%-kal növelte GDP-jét, az egy főre jutó GDP tekintetében megelőzte Portugáliát, és mostanra az alacsonyabb munkanélküliség és a robusztus növekedési ütemek révén kihívója Spanyolországnak. Az Oroszország Ukrajna megszállása és a közel egymillió menekült befogadása okozta gazdasági sokk ellenére Lengyelország gazdasági kilátásai továbbra is kedvezőek. Továbbá Lengyelország jelentős politikai rést váj magának az orosz ellenségeskedésekre válaszul. Alonso azt javasolja, hogy ahhoz, hogy Spanyolország megőrizze jelentőségét az EU-ban, el kellene ismernie Lengyelországot, mint kulcsfontosságú szereplőt.
A a Hrot magazin számára írt cikkében Miroslav Zámečník cseh közgazdász méltatja Lengyelországnak az elmúlt két évtizedben elért figyelemre méltó fejlődését. Lengyelország hátrányos helyzetből indulva, okosan használta fel az uniós forrásokat infrastruktúrájának fejlesztésére, több ezer kilométernyi autópályát fektetett le. Ezzel szemben a Cseh Köztársaságban inkább a kilátótornyok szaporodtak el, mint az érdemi infrastrukturális fejlesztések. Hasonlóképpen, a Hospodářské noviny című lapban írt Petr J. Kalaš megjegyzi hogy bár a Cseh Köztársaság az Visegrádi Négyek élén áll az uniós átlag 90%-át elérő életszínvonalával, a növekedés szerény, 20 év alatt mindössze 10%-kal nőtt. Ezzel szemben Lengyelországban az életszínvonal drámai, 40%-os növekedést ért el, ami az uniós integrációs előnyök hatékony kihasználását mutatja.
„A fekete lyuktól a kifulladó tigrisig”: Ezekkel a szavakkal Katarína Runnová fogalmazza meg Szlovákia 20 éves uniós tagságát a Aktuality.sk hírportálon. Csehszlovákia 1993-as felbomlását követően Szlovákia súlyos gazdasági és politikai kihívásokkal küzdött. Az EU-csatlakozását követő évtizedben azonban aranykorát élte, a gazdasági reformok és a csatlakozás utáni fellendülés miatt a „Tátrai Tigris” becenevet kapta.”
Azóta azonban az olcsó munkaerő és a technológiaimport által vezérelt növekedési lendület alábbhagyott, és nem látszik új gazdasági modell a láthatáron. Az Pravda szerint, hivatkozva Euractiv analitikusnak Barbara Zmušková, az egyetlen járható út az, ha megerősítik azt az alapelvet, hogy a nagyobb jólét az egységes egységes egységes piacból ered. Ez magában foglalja a korábban különálló piacok, például a pénzügyi, az energetikai és a távközlési piacok integrálását. Szlovákia számára, ahol a Brüsszel-ellenes érzelmek egyre erősödnek, létfontosságú, hogy polgárai felismerjék, hogy az uniós országok, amelyek az elmúlt két évtizedben több milliárd euróval járultak hozzá, nem táplálnak rossz szándékot.
Még több választás
Robert Fico meggyilkolásának kísérlete: Fordulópont az ország jövője szempontjából
Matúš Kostolný | Denník N | május 16 | SK
Az Matúš Kostolný, a Denník N főszerkesztője szerint, a Robert Fico szlovák miniszterelnök elleni merénylet az 1989 utáni demokratikus korszak végét jelenti Szlovákiában. Bár a politikai csatározások Szlovákiában gyakran vulgaritással jellemezhetőek, túlnyomórészt verbális, sőt, esetenként intellektuális jellegűek voltak. Kostolný szerint a politikusok meggyilkolása a totalitárius rendszerek egyik jellemzője. Emlékeztet arra, hogy Szlovákiában nem ez az első politikai gyilkosság; a Ján Kuciak újságíró meggyilkolása 2018-ban komor precedensként szolgál. A történelmi és globális bizonyítékok azt mutatják, hogy a társadalmi megosztottság és a verbális ellenségeskedés fizikai erőszakba torkollhat. A Fico miniszterelnök elleni támadás – állítja Kostolný – kritikus pont. A retorikai csetepaték korszakának végét jelzi, és döntő pillanatot hirdet Szlovákia számára. A nemzetnek most el kell döntenie, hogy a civilizált, demokratikus Nyugathoz csatlakozik-e, ahol a bűnöket bírósági úton, nem pedig vérontás útján ítélik el.
