Az emberi jogok védelme, az európai migrációs politikák vakfoltja
Az Európai Bizottság adatai szerint 2021-ben az európai munkaerőpiacon 8,84 millió nemEU állampolgár volt, ami a 20 és 64 év közötti népesség alig 5 százalékát jelentette. Az EU-n kívülről érkező külföldi munkavállalók nagyrészt felülreprezentáltak a kevés embert foglalkoztató foglalkozásokban – háztartási alkalmazottak, személyi szolgáltatások, építőipar stb. A munkaerőhiánnyal szembesülve néhány tagállam ugyanerre a következtetésre jutott : embereket kell találnunk a munkahelyek betöltésére. Európának szüksége van a migrációra.
Ezt a szükségszerűséget a kontinens, úgy tűnik, nehezen tudja összeegyeztetni a migráció kezeléséről alkotott saját elképzelésével, amely az „Európa erőd” filozófiájához igazodik, ahová nem léphet be bárki. Miközben az új migrációs és menekültügyi paktum a célegyenesbe ér, The Economist „Európa megrekedt a migránsokkal való szükség-gyűlölet viszonyban” címmel cikket közöl. A brit hetilap figyelmeztet, hogy „Európának nem szabad elfelejtenie, hogy holnap talán ugyanazokat az embereket hívja be udvariasan, akiket ma hagyja megfulladni”.
Ezt a megállapítást osztja Alberto-Horst Neidhardt, az Európai Politikai Központ (EPC) migrációs és sokszínűségi programjának igazgatója: „Európának gondolkodnia kell a szükségletein: a népesség elöregszik, vannak üres álláshelyek és emberek, akik ezeket a munkahelyeket keresik” – mondta a belga médiának Alter Echos interjúban. „Készek az életüket is feláldozni érte. De mi haza akarjuk küldeni őket” – panaszolja Neidhardt. Szerinte a migráció nem csak gazdasági lehetőséget jelent a tagállamok számára, az európai piac megnyitása a globális egyenlőtlenségek csökkentését is jelentené.
„Az európai munkaerőhiány miatt a régiónak üzleti szempontból érdemes új szerződést kötnie a migráns munkavállalókkal” – írja Ankita Anand a Social Europe című folyóiratban megjelent elemzésében. „De nemcsak a gazdaságnak, hanem a humánus elveknek – a szabadságnak, az egyenlőségnek és a méltóságnak – kellene a változás motorjának lenniük”
Az újságírónő bírálja a munkaadó országok által alkalmazott vízumkiosztási modellt, amelyet úgy jellemez, hogy „a munkavállalókat látszólag meghívó, absztrúz rendszer a (hazai és fogadó országokban működő) illegális ügynökök áldozatává teszi őket, akik megkönnyítik a migrációjukat, miközben szép összegű „díjakat” számítanak fel, amelyeket a munkavállalók nem engedhetnek meg maguknak”. Ez a fajta rendszer az adósságspirálba sodorja a migránsokat, és újragondolásra szorul, állítja Anand.
Az Európai Bizottság adatai szerint 2021-ben az európai munkaerőpiacon 8,84 millió nemEU állampolgár volt, ami a 20 és 64 év közötti népesség alig 5 százalékát tette ki. Az EU-n kívülről érkező külföldi munkavállalók nagyrészt felülreprezentáltak a kevés embert foglalkoztató foglalkozásokban – háztartási kisegítők, személyi szolgáltatások, építőipar stb. A munkaerőhiánnyal szembesülve néhány tagállam egyesült arra a következtetésre: embereket kell találnunk a munkahelyek betöltésére. Európának szüksége van a migrációra.
Ezt a szükségszerűséget a kontinens, úgy tűnik, nehezen tudja összeegyeztetni a migráció kezeléséről alkotott saját elképzelésével, amely az „Európa erőd” filozófiájához igazodik, ahová nem léphet be bárki. Miközben az új migrációs és menekültügyi paktum a célegyenesbe ér, The Economist „Európa megrekedt a migránsokkal való szükség-gyűlölet viszonyban” címmel cikket közöl. A brit hetilap figyelmeztet, hogy „Európának nem szabad elfelejtenie, hogy holnap talán ugyanazokat az embereket hívja be udvariasan, akiket ma hagyja megfulladni”.
Ezt a megállapítást osztja Alberto-Horst Neidhardt, az Európai Politikai Központ (EPC) migrációs és sokszínűségi programjának igazgatója: „Európának gondolkodnia kell a szükségletein: a népesség elöregszik, vannak üres álláshelyek és emberek, akik ezeket a munkahelyeket keresik” – mondta a belga médiának Alter Echos interjúban. „Készek az életüket is feláldozni érte. De mi haza akarjuk küldeni őket” – panaszolja Neidhardt. Szerinte a migráció nem csak gazdasági lehetőséget jelent a tagállamok számára, az európai piac megnyitása a globális egyenlőtlenségek csökkentését is jelentené.
„Az európai munkaerőhiány miatt a régiónak üzleti szempontból érdemes új szerződést kötnie a migráns munkavállalókkal” – írja Ankita Anand a Social Europe című folyóiratban megjelent elemzésében. „De nemcsak a gazdaságnak, hanem a humánus elveknek – a szabadságnak, az egyenlőségnek és a méltóságnak – kellene a változás motorjának lenniük”
Az újságírónő bírálja a munkaadó országok által alkalmazott vízumkiosztási modellt, amelyet úgy jellemez, hogy „a munkavállalókat látszólag meghívó, absztrúz rendszer a (hazai és fogadó országokban működő) illegális ügynökök áldozatává teszi őket, akik megkönnyítik a migrációjukat, miközben szép összegű „díjakat” számítanak fel, amelyeket a munkavállalók nem engedhetnek meg maguknak”. Ez a fajta rendszer az adósságspirálba sodorja a migránsokat, és újragondolásra szorul, állítja Anand.
Lengyelország nem menekült meg a munkaerőhiány okozta válságtól, jelentések Joanna Clifton-Sprigg a lengyel OKO.press számára. Az országnak migrációs igénnyel is szembe kell néznie. „Nem elég, ha beengedjük az embereket az országba, hogy aztán jöjjön a siker” – írja Clifton-Sprigg. „El kell fogadnunk, hogy különböznek a helyi lakosságtól, és ahhoz, hogy kiaknázzuk a bennük rejlő hatalmas potenciált, gyakorlati támogatást kell nyújtanunk nekik. Saját polgárainkat is fel kell készítenünk az érkezésükre.”
A kutató szerint sürgősen szükség van egy széles körű vitára a migráció költségeiről és hasznáról, valamint az általa előidézhető társadalmi-kulturális átalakulásokról. Egy ilyen vitának szükségszerűen ki kell térnie az emberi jogok kérdésére.
Míg a migráció szükségességének és legitimitásának gazdasági szükségszerűségekkel való igazolása dicséretesnek tűnhet, az olyan kérdések kezelése nélkül, mint a foglalkoztatási egyenlőtlenségek, diplomák elértéktelenedése, vagy a kizsákmányolás veszélyei amelyekkel a migráns munkavállalók szembesülnek, az ilyen szellemi torna végül a migráció utilitarista vízióját tolja.
Franciaország a bevándorlás ellenőrzését célzó törvényjavaslata jó példa erre. Ahogy Emeline Zougbede magyarázza a The Conversation kutatója, az eredeti szövegben szerepelt egy – azóta eltávolított – cikk, amely „a dokumentumok nélküli személyek munkával történő legalizálásának legális útját” javasolta. Ez aggodalmat keltett egyes baloldali választott képviselők körében, „mivel a tartózkodási engedélyek kiadását Franciaország gazdasági szükségleteihez indexálta”. Ezek a politikai képviselők rámutattak, hogy „a legalizálás definíció szerint nem csupán gazdasági gesztus: szociális jogokat is biztosít”. Ez az egyének hasznosságától függő, nem kizárólag Franciaországra jellemző legalizálás az országban évek óta zajló viták tünete. A „szelektált bevándorlás” és a „kényszerített bevándorlás” fogalmai két évtizede meghatározzák a francia migrációs politikát, és aktuálisabbnak tűnnek, mint valaha.
Franciaországban, ahogyan máshol is Európában, úgy tűnik, hogy az alapvető szabadságjogok tiszteletben tartásának kérdése egyre inkább küzd azért, hogy helyet kapjon az egyre inkább polarizálódó közbeszédben. A gazdasági érv így az európai határok megnyitását szorgalmazók számára az utolsó mentsvárrá vált, még akkor is, ha ez azt jelenti, hogy nem foglalkoznak a migrációs politikák alapját képező ideológiai alapokkal: a haszonelvű szemlélettel, amely végül háttérbe szorította az emberi jogok tiszteletben tartását.
A migrációról és a menekültügyről
Európa: migrációs paktum a szolidaritás retorikájába csomagolva, engedményekkel a szélsőjobbnak
Aurora Báez Boza | El Salto | október 18. | ES
Míg egyesek a „szolidaritás és a közös felelősség” modelljének tekinthetik az új európai migrációs és menekültügyi paktumot, mások a jobboldal és a szélsőjobboldal győzelmét látják benne. A spanyol El Salto számára készített elemzésében Aurora Báez Boza megfejti a konzervatívoknak tett engedményeket, különösen az emberi jogok védelme terén, és azt, hogy ezek az engedmények milyen hatással lehetnek a migráció tagállami kezelésére.
A tél fenyegeti a (már elfeledett) hegyi-karabahi menekülteket
Will Neal | The New Humanitarian | október 25. | HU
A tél közeledtével a több tízezer hegyi-karabahi menekültnek élelmiszer-, gyógyszer- és szálláshiánnyal kell szembenéznie. Ez az alig néhány hónapja bekövetkezett súlyos politikai válság azonban nagyrészt eltűnt a nagy nyugati médiából.
A belga „menekültügyi válság”
Sarah Schug | The Parliament Magazine | november 6. | HU
Belgium jelenleg saját migrációs válságát éli, amelyet ismételt viták és a kormányt ért számos elítélés jellemez. Sarah Schug újságíró a The Parliament Magazine számára tanulságos riportot készít a helyzetről, és az ebből fakadó mély politikai kellemetlenségekről.
A menekült ikonikus funkciója
Christian Salmon | AOC Media | október 23. | FR
A migráció ma már a kollektív képzeletben élő valóságok közé tartozik. Christian Salmon kutató és író szerint a menekültek, a hajótörések és a falak képei nagyon sajátos „ikonikus funkciót” töltenek be, és sokkal többet elárulnak rólunk, kormányainkról és államainkról, mint gondolnánk.
Az olaszországi fogvatartási központok túlzott költségei
.Annalisa Camilli | Internazionale | október 25. | IT
Míg az olasz kormány „prioritásnak” tekinti a migránsok számára kialakítandó befogadóközpontok építését, egyesek megkérdőjelezik ezeknek az átláthatatlan és rendkívül költséges struktúráknak a jelentőségét.
Translated by Ciarán Lawless
