Feminizmus mosolyogva

Nada Ler Sofronić emlékére, a Bosznia-Hercegovina egységes víziójának támogatásában kulcsszerepet játszó feminista hangra, aki értékes értelmiségi tapasztalatokra támaszkodva, egész Jugoszláviával és azon túl is elkötelezte magát.

Nada Ler Sofronić emlékére.

Tudom Žute dunje volt az egyik, de a többi dal elhalványult az emlékezetemből, csak a melegség és a melankólia érzése maradt meg. Nada Lernek gyönyörű, lélekbemarkoló hangja volt, tökéletes ahhoz, hogy elénekelje a hagyományos bosnyák sevdalinke feminista drugarice -t, amit aznap este, 1999 októberében egy budapesti étteremben kért. Nada a jugoszláv utódállamok feministáiból álló csoport tagjaként volt ott, akik közül sokan ott voltak vele azon a sorsfordító nemzetközi feminista konferencián Belgrádban Drug-ca 1978-ban.

A Women in Conflict Zones Network találkozójára gyűltünk össze, amely Sri Lanka és a volt Jugoszlávia akadémikusait és aktivistáit hozta össze a kanadai York Egyetem és más intézmények akadémikusaival, akiket a feministák szerepe érdekelt a fegyveres konfliktusok és azok utóhatásainak kritizálásában és kezelésében.1 A találkozót 1999 nyarára tervezték Szarajevóba, egy korábbi Srí Lanka-i találkozót követően, de a Szerbia elleni NATO-bombázás miatt azon a tavaszon Budapestre helyezték át. Akkoriban Boszniában éltem, és a doktori disszertációmban a háború utáni női aktivizmusról és nacionalizmusról folytattam kutatást. Amikor a Belgrádból, Zágrábból és az egykori Jugoszlávia más részeiről érkezők csatlakoztak Nada és Duška Andrić, egy másik gyönyörű hangú bosnyák feminista énekéhez, az érzelmes siralom extra súlyt kapott – gyászolták a háború veszteségeit és az egykor közös államuk pusztulását.

Nada kulcsfontosságú volt, hogy feminista szempontból gondolkodott Bosznia-Hercegovina, azaz BiH háború előtti múltjáról, még akkor is, ha – mint hangsúlyozta – nem volt értelme BiH-t elszigetelten szemlélni. Az egész egy ország volt. Ő intellektuálisan izgalmas körökben mozgott jugoszláv városokban, Olaszországban és azon túl; Jugoszlávia túlságosan korlátozó – tijesno – volt nomád szellemének, mondta. Kutatásom elején többen is azt mondták nekem, hogy ő volt az egyetlen feminista Boszniában a háború előtt.

Amikor először találkoztam vele, épp akkor tért vissza a budapesti CEU-n (a későbbi intézményem, akkor még nem tudtam róla) a Gender Studies tanításából, és épp akkor kezdett el dolgozni a Soros Alapítvány gender programjain. Miután nehezen tudtam úgy elmagyarázni a kutatásomat, hogy az emberek megértsék, hatalmas megkönnyebbülés volt Nadával beszélgetni. Ismerte azokat a tudományos kritikákat, amelyekkel dolgoztam, és azonnal látta, hogy a nemek és a nemzet közötti kapcsolatra vonatkozó kérdéseim honnan erednek, miért fontosak, mi a tét. Hosszú, élénk beszélgetéseket folytattunk, amelyek során megpróbáltam megérteni, milyen lehetett számára feminista akadémikusként élni Szarajevóban a háború előtt. Interjúszerű kérdéseket is feltett nekem arról, hogy mit mondanak a többi női aktivista, akikkel beszélgettem, végtelen kíváncsiságáról és energiájáról téve tanúbizonyságot.

Miután elvesztette az egyetemi állását, amikor a háború idején elmenekült Szarajevóból, Nada az 1990-es évek végén és a 2000-es években belevetette magát a különböző civil szervezetek érdekvédelmi munkájába, végül saját civil szervezetet indított, amelyet a jugoszláv korszak feminista kollektívája Žene i društvo (nők és a társadalom) után nevezett el. Számos aktivista gyűlésen szólalt fel a hatalom világos és meggyőző kritikájával, amelyet a szocialista időszakban írt és tanított, de az új körülményekhez és szókincshez igazított. Szeretett az antropológiából és abból a megfigyelésből kiindulni, hogy a nemek voltak a hatalommegosztás első alapjai az emberi társadalomban, jóval a kapitalizmus megjelenése és a proletariátus létezése előtt. A hatalom mindig is központi szerepet játszott az álláspontjában: óvatosan hangsúlyozta, hogy a feminizmus nem a „hatalom feletti hatalmat”, hanem a hatalmi különbségek csökkentését szorgalmazza.

A női aktivisták világossá tették, hogy a jugoszláv feminizmus a háború előtt nem volt ismert BiH-ban. Néhány idősebb nő olvasott feminista cikkeket a médiában, beleértve Nada írásait is, de az aktivizmus messze, Belgrádban, Zágrábban vagy Ljubljanában zajlott. Nada büszke volt arra, hogy az általa tanított diákok megtanultak széleskörűen és kritikusan gondolkodni, de nem tudta kifejezetten a feminista megközelítésekre irányítani a tanítását. Ezért volt jelentős, amikor 2006-ban a Pitchwise fesztiválon részt vevő fiatal feministák egy csoportja a híres 1978-as Drog-ca találkozó felidézésének szentelt egy panelt. Nada természetesen a panel egyik legfontosabb eredeti résztvevője volt (Dunja Blažević és Vesna Pusić mellett). Feltűnően büszke volt a róla készült fekete-fehér fényképre azokból az időkből, amely az eseményről szóló kiállítást díszítette. A képen természetesen fiatalabb volt, de a fejének dőlése és az intelligens mosolya ugyanaz volt.

Ez volt a mosolya, amiről ismert volt, és újra megvillantotta, amikor elmondta, hogy néhány párttársnő a háború előtt „mosolygós feminizmusnak” nevezte az álláspontját. Elmesélte, hogy mindig is ragaszkodott az akadémiai nyelvezethez, a jugoszláv társadalmat a marxizmuson belülről kritizálta, és így valószínűleg folytatni tudta a munkáját. Mégis gyanús volt a hatóságoknak. Az volt az érzésem, hogy ravasz és ravasz módon bánt a párttársakkal, különösen egy idősebb férfival való találkozás után, amikor egyszer együtt kávéztunk a szarajevói Skenderija komplexumban. Elhaladt az asztalunk mellett, hogy elmondja Nada-nak, hogy „még mindig gyönyörű”, és a volt szeretőjének (ljubavnica) nevezte. Mosolyogva kijavította: „szerelem” (ljubav). Igen – mondta -, ez csak álmomban volt. Amikor elment, Nada szórakozottan mesélte, hogy egyszer a belügyi rendőrség küldte ki egy feszült politikai időszakban, a nyolcvanas évek elején, hogy kiderítse, nem veszélyes-e ez a feminizmus. A nő meggyőzte őt arról, hogy még mindig elkötelezett marxista, de úgy tűnt, hogy a férfi is beleszeretett, és többször vitt neki virágot.

Az ő szemérmes, kacér módszere, ahogyan ezt a férfit a helyére tette, miközben továbbra is csodálták, jól illeszkedett abba a képbe, amit arról festett, hogy ő és a többi jugoszláv feminista hogyan élte meg a nyugati feministákkal való találkozásukat a Drog-ca alatt. Mivel túl fiatalnak tartott ahhoz, hogy emlékezzek, élénk részletességgel írta le a külföldi feministák hippi, természetes stílusát, akik szőrös hónaljjal, fésületlen hajjal és melltartó nélkül jelentek meg. Ez elég sokkoló volt a jugoszláv nők számára, de a legmegdöbbentőbb az volt, hogy a külföldiek ragaszkodtak a csak nők által használt terekhez. Nada és társai nem akarták kizárni a férfiakat. Számos jó szövetségesük volt, és nem volt elképzelésük egy férfiak nélküli feminista társadalom megteremtéséről. (Nem említette, hogy a leszbikusok vagy mások a csoportban hogyan érezték magukat, és én éreztem a feministák közötti klasszikus megosztottság körvonalait, de ez nem volt része az elbeszélésének.)

A háború utáni Szarajevó sok szempontból nem volt Nada eleme. Sérelmezte az etnikai-nemzeti lojalitások és identitásmarkerek új elvárásait, különösen zsidó származású ateistaként, aki nem illett be egyik domináns csoportba sem. Nők és Társadalom nevű szervezete nem sokáig élte túl az adományozói játékot, és egyre több időt kezdett a horvát tengerparton tölteni, ahová nyugdíjba vonult. Szerencsésnek érzem magam, hogy volt alkalmam hallani Nada történeteit és beszélgetéseket folytatni vele egy olyan időszakban, amely szöges ellentétben áll azzal a korszakkal, amelyben ő megalapozta magát. Kritikáiból mindig előjött akadémikus, feminista és marxista kritikai érzékenysége, és mindig egy meleg és kedves lélek széles mosolya kísérte őket.

1 A hálózatból kiadott kötetek megtekintése: W. Giles, M. de Alwis, E. Klein, N. Silva és M. Korac, szerkesztők:  Feministák tűz alatt: Exchanges across war zones, Between the lines, 2003; W. Giles és J. Hyndman, eds. Sites of violence: Gender and conflict zones, Univ of California Press, 2004.