„Te egy orosz stróman vagy! – Nem, Tusk az igazi orosz!”

Szmydt azt is elítélte, hogy a lengyel hatóságok „az Egyesült Királyság és az Egyesült Államok nyomására konfliktust szorgalmaznak Fehéroroszországgal és Oroszországgal”. Ezután elfogadta az orosz-belorusz propagandacirkuszban való cameószerepet, és megjelent egy műsorban Putyin legmérgesebb tévésztárjával, Vlagyimir Szolovjovval.

Szmydt disszidálása pánikot keltett a lengyel Egyesült Jobboldalon. Az ő kormányzásuk alatt  (a Jog és Igazságosság kormányának, a PiS-nek a junior szövetségeseként) Szmydt először az igazságügyi minisztériumban, majd az új, átpolitizált (és így alkotmányellenes) Országos Igazságszolgáltatási Tanácsban kapott szerepet, abban a testületben, amelynek a lengyel bírák függetlenségét kellene fenntartania.

Az is kiderült, hogy felbujtott a kormánnyal szembehelyezkedő bírák elleni online támadásokban. Ezt a Zbigniew Ziobra vezette igazságügyi minisztériumban betöltött tisztségéből tette, a jól értesült médiajelentések szerint. Amikor ez a „gyűlöletbotrány” kiderült, Szmydt irányt váltott, és a PiS-szel általában nem szimpatizáló sajtót kezdte felhasználni korábbi kormánytársai befeketítésére. Ez magyarázza, hogy a PiS most miért igyekszik őt „a jelenlegi rendszer bírájaként” feltüntetni.

Nem meglepő módon a jelenlegi rezsim nem örül annak, hogy a „hazaáruló Szmydt bíró” forró krumplit kapta, és mindent megtesz, hogy emlékeztesse a közvéleményt, hogy a bíró melyik politikai tábornak köszönhette karrierjét az elmúlt nyolc évben.

Ki Putyin embere?

A lengyel politika egyik oldala – a polgári koalíció (KO, liberális, Donald Tusk vezetésével), illetve a PiS (konzervatív populista, de facto Jaroslaw Kaczyński vezetésével) kormánya – sem akar beszélni a Szmydt-ügyről. De azzal is vádolják egymást, hogy oroszbarátok, hogy kapcsolatban állnak Oroszországgal, és hogy Putyin stratégiai céljait szorgalmazzák. A politika egyre inkább kiabálós mérkőzéssé válik: „Te orosz stróman vagy! Nem, Tusk az igazi orosz!”

Tusk a parlamentben felszólalva támadta Kaczynski pártját, amiért az ő kormányzása alatt „megbénította az állami szolgálatokat”, így tehetetlenné tette őket az olyan ügyekkel szemben, mint amilyen Szmydté volt. „Amikor az önök köztisztviselői – mivel önök voltak hatalmon – kezdték megérteni, hogy valami nincs rendben a PiS-kormány és a keleti kormányok közötti kapcsolatokban […], a nyomozásokat leállították” – állította.

Tusk emellett a PiS-t vádolta a „lengyel fegyveres erők lefegyverzéséért” és „Lengyelország orosz szénnel való elárasztásáért”, és azzal vádolta Kaczyńskit, hogy az 1990-es években találkozókat folytatott Anatolij Wasin KGB-ügynökkel. Végül azt állította – Leszek Moczulski veterán politikusnak a parlamentben ülő posztkommunista baloldalhoz intézett szavait parafrazálva -, hogy a PiS betűszó a PZPR-hez (az egykori kommunista kormánypárt betűszava) hasonlóan olvasható: „fizetett árulók, Oroszország lakája”.

Válaszul Mariusz Kaminski, aki a PiS-kormányban a biztonsági szolgálatokért felelős miniszter volt, az X-Twitteren azt állította, hogy Tusk kormánya olyan minisztert rejteget, aki már régóta a szolgálatok látókörében van oroszországi kapcsolatai miatt. A maga részéről Mateusz Morawiecki, a PiS volt miniszterelnöke durva támadásokat intézett Tusk ellen a Putyinhoz fűződő kapcsolatai miatt. Egyik ezek közül egy olyan fotót mutat, amelyen Tusk fejet hajt és kezet ráz Putyinnal, amit Morawiecki a következő kommentárral látott el: „Te is Putyin cipőjét pucoltad?”

De Tusk annyit tud adni, amennyit elvesz, és az elmúlt napokban a miniszterelnök aktivitása az X-Twitteren nagyjából ugyanolyan stílusú volt, mint a PiS-ellenfeleié. Az egyik poszt képen egy grúziai tüntető látható, aki egy „Nem Oroszországnak, igen Európának” transzparenst tart a kezében, a felirat pedig: „A grúzoknak van mondanivalójuk a PiS-nek”.

A miniszterelnök bejelentette továbbá egy különbizottság feltámasztását, amely az orosz befolyás kivizsgálására hivatott a politikában. Ezt a testületet a 2023-as választások előtt hozta létre a PiS azzal a nyilvánvaló feladattal, hogy a 2007-15 közötti lengyel külpolitikát (azaz a Tusk-kormányét) besározza, mert állítólag orosz érdekeket követett. Még mielőtt a bizottság munkához látott volna, a lengyel közszolgálati televízió – akkoriban az Egyesült Jobboldal tábora – által irányított –  „Reset” címmel külön sorozatot sugárzott, amely hasonló narratívát mutatott be. A sorozatot olyan erősen manipulálták, hogy néhány külföldi szakértő aki szerepelt benne úgy érezte, hogy röviddel az adás után el kell határolódnia tőle az adástól.

Ezzel nem lehet demokratikus ellenállóképességet építeni

A politikai kommunikációjukban a PiS és a KO is ugyanahhoz a narratívához nyúl. Tusk tudja, hogy a fő problémája a kormánypárti szavazók apátiája. Ezért úgy akarja mozgósítani őket hogy az alternatíváról beszél: vagy a kormánypártokra szavazol, és így biztosítod Lengyelország helyét Európában, vagy a PiS-t, a „Russki mir”, az orosz világ pártját választod.

A PiS viszont az orosz madárijesztőt használja Tusk démonizálására, ahogy korábban „de facto német politikusként” mocskolta be. Persze az, hogy kampányát szinte kizárólag Tusk démonizálására alapozta, a PiS-nek a 2023-as választásokon a hatalmába kerülhetett. Ma azonban Kaczyńskinak már nem kell megnyernie a kormánykoalíció összes pártját: akár egy fél százalékpontos nyereség is elég lenne ahhoz, hogy legyőzze a KO-t, és ismét győzelemnek hirdesse ki.

A lengyelországi orosz befolyás problémája valós, de ha a lengyelek egymást Moszkva strómanjainak nevezik, azzal a kérdést az intellektuális pincébe süllyesztik. A PiS a legalacsonyabbra süllyed, hiszen lehetetlen a KO-t „orosz pártként” beállítani anélkül, hogy ne csúszna az abszurditásba. Tusk és külügyminisztere, Radek Sikorski politikája a 2007-15 között soha nem volt „oroszbarát”. Inkább azon a felfogáson alapult, hogy az USA és Európa az Oroszországgal való visszaállásra törekszik, és hogy Lengyelországnak nincs dolga az árral szemben evezni, mivel ezzel nem változtatna a politikáján és csak az önkárosítást kockáztatná. Ma, egy másik politikai helyzetben ugyanezek az emberek azt a politikát folytatják, hogy Európát az orosz fenyegetés elhárítása érdekében összefogják.

A PiS ezzel szemben azáltal, hogy az Európai Unió gyengítésére manőverezik, a jobboldali populistákkal szövetkezik és az EU Green Deal-t támadja, Oroszország stratégiai céljaival összhangban lévő politikát folytat. A PiS számos vezetője gondolkodásmódját tekintve közelebb áll az „orosz miriád”-hoz, a tekintélyelvűség, a megcsontosodás, az államilag szentesített homofóbia, a militarizmus és a nemzeti győzelem kultuszának koktéljához, mint a modern Nyugathoz. A pártnak van néhány furcsa kapcsolata Oroszországgal, és a 2023-as választások előtt összeveszett Kijevvel – valószínűleg választási céllal. De a PiS politikája a Putyin ukrajnai inváziója utáni első hónapokban azt mutatja, hogy nem lehet komolyan „oroszbarátnak” beállítani 

.

A kölcsönös vádaskodással az a legnagyobb probléma, hogy erősíti a polarizációt, és aláássa az állam és a politikai osztály iránti bizalmat. Vagyis pontosan azt érik el amit az orosz biztonsági szolgálatok Nyugat-Európában szorgoskodnak.

A hidegháború csúcspontja óta nem volt olyan valós az orosz fenyegetés, mint napjainkban. A nyugati demokráciáknak, különösen az olyan frontországoknak, mint Lengyelország, ellenállóbbá kell válniuk a zűrzavar, harag és politikai káosz előidézésére kiszámított hibrid műveletekkel szemben. Ezt mindaddig nehéz lesz elérni, amíg Lengyelország fő ellenzéke egy olyan populista és felelőtlenül szavakkal bánó párt, mint a Jog és Igazságosság. Mindez nem változtat azon a tényen, hogy a kormánynak keményebben kell próbálkoznia.

Translated by Voxeurop