Európai választások: a kis barna hullám

Az Európai Parlament által szervezett választás esti rendezvényen minden képviselőcsoportnak volt egy terme, ahol nyomon követhették az eredményeket, találkozhattak a sajtóval (több mint 1000 újságíró akkreditált) és fogadhatták a látogatókat. A legvidámabb hangulatú terem nem az Európai Néppárté (EPP, konzervatív) volt, amely a választásokból erős első helyen került ki. Nem volt az euroszkeptikus ECR (Európai Konzervatívok és Reformerek) frakció sem, amely szintén előrelépést ért el. Paradox módon a Zöldek voltak azok, akik a legnagyobb visszaesést szenvedték el uniós szinten.

A június 6-9-i európai választásokon (amelyek eredményei a cikk megjelenésekor még mindig ideiglenesek) a liberálisok mellett a Zöldek voltak a nagy vesztesei. A győztesek a jobboldaltól a szélsőjobboldalig terjedő pártok voltak.

Volt tehát "barna" (vagy "fekete") hullám? Az, amelytől sokan tartottak, úgy tűnik, csak Franciaországot, Németországot, Olaszországot és Ausztriát érintette. Nem jelentkezett Közép- és Kelet-Európában, ahol "az oroszbarát narratívát terjesztő pártok jelentős számú mandátumot szereztek", amint azt a Visegrad Insight megfigyeli. A skandináv országokban a populista hullám a jelek szerint a választások előtt tetőzött, helyette a baloldal szerény feltámadása volt tapasztalható.

Meg kell jegyezni, hogy a győztes olasz és francia szélsőjobboldali pártok (az Európai Parlamentben az ECR, illetve az Identitás és Demokrácia képviselőcsoporthoz, ID-hoz tartoznak) a győztes pártok már 2019-ben is az első helyen végeztek. Mindenesetre a radikális jobboldali pártok jelenleg a szavazatok mintegy 21%-át szerzik meg Európa-szerte, és az Európai Parlamentben a helyek mintegy negyedét. Összességében ezek a pártok 2019 és 2024 között valamivel kevesebb mint 2 százalékpontot javítottak az eredményükön.

Ez a szám nem tartalmazza a független európai parlamenti képviselők számát. A korábbi választások eredményei alapján a szélsőjobboldal valószínűleg a mandátumaik kétharmadát fogja megszerezni, a maradékot pedig a szélsőbaloldal.

Mindez indította Alberto Alemanno olasz közgazdász X megjegyzését, miszerint,

"A várakozásokkal ellentétben ezek az uniós választások NEM adták át az EU-t a szélsőjobboldalnak. [...] Ehelyett az EU-párti többség - amely történelmileg az elmúlt 50 évben irányította az EU-t - tartja magát."

Az olasz politológus Nathalie Tocci hasonló módon, Tommasi di Lampedusa "Il Gattopardo" című könyvének egyik jól ismert mondatával foglalta össze a helyzetet:

"[Az európai választások] megerősítették & érvénytelenítették a jobboldali hullámot. Megerősítették Franciaországban és Németországban, de érvénytelenítették számos más tagállamban. Még Olaszországban is , a Fratelli d'Italia, [a miniszterelnök Giorgia Meloni pártja] jól szerepelt, de sokkal rosszabbul, mint a [szélsőjobboldali] Lega 2019-ben. Uniós szinten minden úgy változik, hogy semmi sem változik, de az előttünk álló hatalmas kihívások mellett ez elég rossz"

Számos más országban - Belgium, Csehország, Dánia, Finnország, Görögország, Magyarország, Hollandia, Lengyelország, Románia és Svédország - a szélsőjobboldali pártok a jelek szerint alulteljesítettek. Amint azt a holland szakértő Cas Muddeon X megjegyezte, a radikális jobboldal fellendülése elsősorban a németországi, franciaországi és olaszországi teljesítményének köszönhető, és "2024-es mércével mérve alulreprezentált volt uniós szinten". Ennek ellenére - teszi hozzá - "a szélsőjobboldal sokkal nagyobb, mint amekkorának lennie kellene", miközben "nagyrészt megnyerte a bevándorlással kapcsolatos politikai csatát, [és] a European Green Deal és a nemek/szexualitással kapcsolatos vitákat".

Cas Mudde szerint "a "Demokrácia végzete" hype pontatlan és nem hasznos". Mindazonáltal:

"[A] magukat liberális demokratáknak valló pártok kezükben tartják a hatalom minden karját. Nem szabad hagynunk, hogy megússzák azzal, hogy azt mondják, hogy "az emberek" szélsőjobboldali politikát akarnak", vagy hogy "nincs választásuk". [...] A liberális demokratikus pártok nyomásgyakorlását a szélsőjobbtól [a] szélsőjobboldaltól a szenzációhajhász elemzések és tudósítások helyett a realista elemzés és a szenzációhajhász tudósítások segítik."

Ebben az összefüggésben minden szem az Európai Néppártra, az Európai Parlament gerincére szegeződik. Képes lesz-e ellenállni a radikális jobboldal szirénhangjának?

A a The Guardian számára készített elemzések A Guardian körképéhez való hozzájárulásában Mudde azt állítja, hogy "az EPP a szélsőjobboldal kulcsfontosságú kérdéseit és kereteit vette át kampányában, és a korábbinál jobboldalibb módon fog kormányozni - a megosztott szélsőjobboldal segítségével vagy anélkül". De arra is rámutat, hogy a szélsőjobboldal "nem képviseli 'a népet'. Valójában csak az európai népek kisebbségét képviseli. Sőt, sokkal több európai utasítja el a szélsőjobboldali pártokat és politikákat".

Egy interjúban a flamand napilapnak De Morgen adott interjúban Léonie de Jonge holland politológus megjegyzi, hogy,

"úgy tűnhet, mintha egy hatalmas jobbra tolódásnak lennénk tanúi, de az elmúlt 30 évben a szélsőjobboldali gondolkodás felemelkedése és normalizálódása minden EU-tagállamban folytatódott".

De Jonge úgy véli, hogy a Vlaams Belang flandriai sikere nagyban hozzájárult ehhez a tendenciához. Megjegyzi, hogy a flamand nacionalista párt "az egyik legrégebbi radikális jobboldali párt Európában, az ausztriai FPÖ-vel és a franciaországi Rassemblement National-nal együtt [és] az elmúlt években keményen dolgozott a belső szerveződésén".

Az uniós politikai döntéshozatalban már zajló jobboldali sodródás mellett különösen a Zöldek bukásának fontos következményei lesznek Európára nézve - véli Rosa Balfour, a Carnegie Europe agytröszt igazgatója a The Guardian című lapban. Az európai Green Deal megvalósítása lelassul, mivel a Zöldek "nem lesznek elég erősek ahhoz, hogy szembeszálljanak vele". A polgári jogi intézkedéseket visszavetik; és a migrációs politika, amelyet "már az elmúlt évtizedben is a radikális jobboldal alakított", keményebb lesz.

A The Guardian (amely kivételes tudósítást nyújt egy olyan ország újságjához képest, amely már nem tagja az EU-nak) brit történész és újságíró Timothy Garton Ash hiszi, hogy,

"Az európaiak nagy többsége még mindig nem akarja elveszíteni a valaha volt legjobb Európát. De mozgósítani kell őket, meg kell őket győzni arról, hogy az Uniót valóban egzisztenciális veszély fenyegeti".

Miközben a kulcsfontosságú uniós tisztségekről szóló tárgyalások megkezdődnek, ő javaslatot tesz az Európa számára követendő útra:

"Olyan nemzeti kormányok és európai intézmények kombinációjára van szükségünk, amelyek együttesen biztosítják a fiatalok számára a jelenleg megfizethetetlen lakhatást, a munkahelyeket, az életlehetőségeket, a biztonságot, a zöld átmenetet, az Ukrajna támogatását. Vajon felébred-e Európa, mielőtt túl késő lenne?"

Néhány jó hír a felülvizsgálat lezárásaként:

A részvételi arány az elmúlt 30 évben a legmagasabb volt. Az előzetes becslések szerint 50,97%-os volt, a legmagasabb 89,9% Belgiumban (ahol kötelező a szavazás), a legalacsonyabb pedig Horvátországban, alig több mint 21%.

Ilaria Salis olasz szélsőbaloldali aktivista és tanár, akit Budapesten neonáci aktivisták bántalmazása miatt bíróság elé állítottak, és aki egy év börtönbüntetés után házi őrizetben van, az Alleanza Verdi e Sinistra listáján került be az olaszországi választásokon, amely a szavazatok 6,8%-át szerezte meg. Esete nagy rokonszenvet váltott ki az olasz közvéleményben. Internazionale megjegyzi, hogy amint július 16-án hivatalosan is kihirdetik megválasztását, parlamenti mentelmi jogra hivatkozhat.

Végül pedig úgy tűnik, hogy a sokat várt orosz beavatkozásnak nem volt jelentős hatása a választásokra. Az orosz beavatkozás leginkább "Doppelgänger" (a hivatalos médiát utánzó) posztok formájában jelentkezett. A svéd közszolgálati műsorszolgáltató SVT magyarázatot ad a az orosz Bot Blocker által (különösen Franciaországban és Németországban) végzett elemzés alapján.